Pillecukor teszt - szülőknek

Ez egy olyan gondolati teszt, amit minden szülő maga végezhet el, maga értékeli és maga vonja le a következtetéseket.

Az eredeti, Stanford egyetemi kísérlet azt vizsgálta 4 éves gyerekeknél, hogy mennyire tudnak ellenállni a pillecukor csábításának, ha tudják, hogy amennyiben sikerül, akkor kapnak még egyet. A későbbi vizsgálatok alapján, a kitartóbbak felnőtt korukban sikeresebbek lettek, az élet több területén is eredményesebben működtek.

Hogy is néz ez ki a szülőknek?

A gyerek kér valamit, amit szülőként nem akarunk megadni, ezért azonnal nemet mondunk. A gyerek nem elégszik meg ezzel és folytatja, "de szeretném...", "kérlek ...", "most az egyszer ...", "naaa, de miért nem lehet...". Addig mondja, amíg betörik a szülő és megengedi.

Ezzel a szülői következetesség megdőlt, a gyerek azt tanulja meg, ha valamit nem kap meg elsőre, akkor azért még egy kicsit küzdeni kell és meg fogja kapni.

Teljesen természetes, hogy a gyerek ezt a példát és működési módot fogja tovább vinni a családon kívüli környezetre is, ilyen lesz más helyeken is. Nem fogja elfogadni, ha valamire várni kell, ha valamit nem lehet. Ezt tovább erősít a szülők "érdekvédő" viselkedése, mert az óvodában, az iskolában és az élet más területein is megy utána a gyereknek és mindent megtesz azért, hogy a gyereke elérje, amit kért, akart, szeretett volna. Ilyenkor természetesen nemegyszer szembe megy egy-egy intézmény belső rendjével, szabályaival, de neki egy a fontos, hogy a gyerek megkapja, amit akart.

De miért enged a szülő? Miért nem tudunk NEM-et mondani?

Feladja - mert akaratos a gyerek, "ezzel a gyerekkel nem lehet bírni". A korábbi hasonló viselkedés kezd megrögzült játszmaként működni a szülő-gyerek kapcsolatban.

Feladja - mert nem is volt elég komoly, megalapozott, csak úgy rávágta, nincs eléggé jelentősége. Olyan dologra mondott nemet, amit máshogyan, egy kis módosítással elfogadhatónak tart, de nem ezt közölte, csak NEM-et mondott. A gyerek elmehet a barátjához játszani, csak később, vagy holnap. A gyerek játszhat azzal a játékkal, amivel szeretne, csak most már tényleg meg kellene beszélni, hogy a többi játékot először elrakja, illetve ez után a játék után tényleg rendet rak. Sokszor ezt sem tudjuk elérni, a gyerekeink sokszor ebben is következetesebbek.

Feladja - mert rájön, hogy teljesen felesleges volt a NEM. Miért is ne jöhetne a másik meleg sapkájában kirándulni, ha azt szeretné, csak azért, mert mi eredetileg nem azt gondoltuk?

De miért engedi meg a szülő? Miért nem tudunk IGEN-t mondani?

Sokszor olyan feladatokat adunk a gyerekeinknek, aminek nem lehet, vagy nem fognak engedelmeskedni, amiket nem fognak elvégezni. Amennyiben ragaszkodunk ehhez, akkor csak azt gyakoroljuk, hogy mennyi hatalmunk van a gyerekünk felett, de nem a kitartását, a felelősségét növeljük.

Nem jó, ha mi határozzuk meg, hogy milyen legyen a gyerekünk napi időbeosztása, mert akkor azzal nem ösztönözzük, hanem korlátozzuk, ami ellenállást válthat ki. Persze létező tapasztalat az, hogy nem marad ideje tanulni, de akkor az időbeosztás gyakorlását kell segíteni és nem helyette beosztani az időt.

A felesleges utasítások és korlátozások, a gyerek saját kompetenciáinak elvétele sokkal inkább eredményez "háborút" a gyerek és a szülő között, mint hoz tényleges eredmény.

Így tehát a jó eredmény érdekében megválasztott nem elég jó módszer is ahhoz vezet, hogy a szülő végül is enged - ami ebben a helyzetben még mindig a jobbik megoldás - a gyerek pedig nem érzi és nem is tudja megtanulni a következetességet.

Mik a következmények?

A gyerek azt hiszi, hogy korlátozásokkal teli világban él, de ezeket nem tanulja meg tényleges korlátoknak tekinteni. A szabályokat és feltételeket nehezen, vagy egyáltalán nem fogja elfogadni, az életét azonnali vágyai és a vágyainak azonnali kielégítése, megvalósítása fogja irányítani.

Kopp Mária mondta: "Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti."

Szerző: Cserey Miklós